2006 "Egyszer minden titokra fényderül.."
A 2006-os év az együttes számára sikeres volt, míg Jae Joong magánéletében viszont kevésbé.
2006 november 21.-én felbukkant ugyanis Jae Joong vérszerinti apja Han Úr (49 éves volt akkoriban), aki pert indított a fiú nevelőszülei ellen, azzal az indokkal, hogy a volt felesége nem közölte, hogy a válásuk után örökbe adta a közös gyermeküket, és megilleti a szülői jogai. Volt felesége árulta el neki, hogy a közös gyermeküket nem rokonok, hanem egy másik pár neveli.
Han Úr kijelentette: "Köteles vagyok benyújtani a vizsgálatot miután kiderült, hogy nem a rokonok, hanem egy harmadik fél (pár) neveli a fiamat", és "Ezek az örökbefogadó szülők nem tudnak semmilyen papírt felmutatni, de benyújtott papírok sem tudják azt állítani, hogy fiam az ő biológiai fiúk. "
A nevelőszülők, Han Úrtól azt követelték, hogy egy apasági tesztet végezzen annak bizonyítására, hogy ő a biológiai apa.
Az ügyvéd megjegyezte: "Még ha kiderül, hogy ők tényleg örökbe fogadták és hogy Han Úr a biológiai apa, nehéz lesz jogilag kiállítani, hogy az övé." Továbbá: "Még ha bebizonyosodik, hogy az örökbefogadó szülők nem megfelelően intézkedtek az örökbefogadási papírokat illetően, akkor is nagyon nehéz lesz Han Úrnak jogilag kiállítani, hogy Jae Joong a fia... "
Erre csak 20 év elteltével jött rá, hogy van egy fia és most vesz róla tudomást?
Ebből botrány kerekedett... nem is csodálom. Rengeteg rajongó felháborodott. Mindenki tudni akarta, hogy ki ez az ember. Azt is, hogy a DNS vizsgálat szerint valóban JJ vérszerinti apja- e egyáltalán, vagy csak egy csaló. Sokan nem értették, de én se. Hol volt eddig? Sok ember meggyőződése szerint JJ pénz vagyonára fájhatott a foga.
Jae Joong maga se tudta 18 éves koráig, hogy Ő csak egy örökbe fogadott gyermek, sőt még a 8 leány se tudott róla.
2006-ban derült ki a nyilvánosság számára, hogy örökbefogadták Jae Joongot jelenlegi szülei, illetve, hogy nem január 26-án, hanem február 4-én született valójában. Állítólag, a valós születési ideje, a biológia anyával készült interjú során hangzott el, de a blogjában is leírta. A blogot nem találja senki. Véleményem szerint lehetséges, hogy törölhette, sokan támadták amiért eldobta a fiát. Senkinek sincs joga elítélni, nem voltunk ott, nem tudjuk nem ismerjük a hátterét, az akkori élet körülményeit. A másik dolog, hogy Koreában más egyedülálló szülőnek lenni...
Mindenütt JJ születési idejének a január 26 van feltüntetve. A biológiai szülőanyja a blogjában leírta, hogy azért jegyeztette inkább be a január 26 .-i dátumot, mert az sokkal szerencsésebb szám.
Nekem erre bepattant a Turizmus Kft által 2009-ben kiadott Szokás, illem, ajándék Üzleti etiket 38 országban c. könyv. E könyv 115. oldalán akadtam rá olvasásom folyamán, a számmisztikára. A könyv a kínaiakat említi meg, hogy nagyon hisznek benne, nagyon babonásak.
Idéznék a könyvből: " ..minden szám különös jelentéssel bír, amelyből hajlamosak messzemenő következtetéseket levonni a jövőre nézve.."
"Legjobban a talán a 8-ast szeretik, amely a gazdaságot, meggazdagodást ígér. .." "Szimpatikus szám még a 9-es, amely hosszú életet jelent, illetve a 6-os, amely szerencséthoz, és azt sugallja, hogy a dolgok jó mederben folynak. A legbaljósabb szám a 4-es, amely halált jelent. A számmisztikát még a legnagyobb cégek vezetői is szem előtt tartják, de egy 4-re végződő járatszámú gépre az se ülne fel, aki nem vallja magát babonásnak."
Tény, hogy a kínaiak hisznek ebben a számmisztikai babonában, viszont azt nem igazán tudom biztosra, hogy koreai emberek életében mennyire is van jelen. Megfigyeltem, hogy vannak olyan ázsiai sztárok, akiknek valós születési ideje helyett, más van regisztrálva. Lehetséges, hogy ehhez a számmisztikához jelentős mértékben köze lehet.
Azt sem zárom ki - ez csak az én magán véleményem - hogy Jae Joong biológiai anyja döntésében is szerepet játszhatott ez a számmisztika. Bizonyítékom gyanánt azt hoznám fel, hogy Jae Joong valós születési ideje ugyebár 1986 Február 4 .
A 4-es szám mit is jelent? Nem akarok morbid lenni,de nem is szívesen írnám le....bár ugyan úgy minden élőlény életéhez hozzátartozik sajnos a Halál is.
Nos, ebből kifolyólag, teljes mértékben megértem Jae Joong biológiai édesanyjának a döntését, hogy február 4.-e helyett inkább január 26.-át választotta. Amely jó választásnak bizonyult, hiszen szerencsét hozott a fiának. Megjegyezném, hogy ebből is téma lett az emberek között, hogy miért január 26.-ra esett a választás. Állítólag JJ apjának a születési ideje, kérdezték Jae Joong-tól is, de Ő csak a vállát húzta. Jelezvén, hogy nem tudja. Állítólag megakarták volna nézni JJ biológiai édesanyjának a blogjában, de sajna a blogot már nem lelték.
Most pedig térjünk vissza az örökbe fogadási ügyhöz és a perhez.
Az első meghallgatást 2006 november 29-én Kim szülővárosában, Gongju-ban tartották, de november 22-én Han, a biológiai apa visszavonta a keresetet.
Jae Joong, aki nemrég részt vett egy apasági teszten az Ő oldaláról 22-én SM Entertainment kiadott egy nyilatkozatot: "Mint a média már beszámolt az ügyről. Igaz, hogy Jae Joongot örökbe fogadták annak idején a mostani szülei. Néhány évvel ezelőtt, Jae Joong és SM Entertainment tájékoztatást kaptak Jae Joong örökbefogadó szülei és biológiai anyja közötti kapcsolatáról. Mi azonban nem tártuk fel ezt az információt, azért mert ez az Ő magánélete, és mi nem látunk okot arra, hogy miért hoznánk ezt nyilvánosságra. Miután kiderült az ő helyzete, Young Woong Jae Joong egy nagyon szép kapcsolatot tartott mind a saját örökbefogadó szüleivel és biológiai anyjával. " Továbbá, "Young Woong Jae Joong ugyanaz a személy volt, mielőtt ez a hír nyilvánosságra került, és Dong Bang Shin Gi tagja továbbra is, és ő a legjobb. "
Délután november 22.-én Jae Joong kijelentette: "Én nem emlékszem a pontos részletekre, mert ez mind már a múlté, de néhány évvel ezelőtt azt mondták, hogy van nekem biológiai szüleim, akik a Han Jae Joong nevet adták. A nevelőszüleim neveltek a mai napig, és akik szoros kapcsolatot tartották az én biológiai szülőanyámmal, így nem tudom, hogy pontosan mi vitte rá a biológiai apámat erre a reklamációra. De azt hiszem, hogy a jelenlegi helyzet sokkal fontosabb, mint a múlté. Azt szeretném, hogy Kim Jae Joong legyek, és mindig is az leszek. Így fogok élni az életem végéig. Remélem, hogy mind az én örökbefogadó szüleim és a biológiai szüleim képesek lesznek szoros, szeretetteljes kapcsolatot tartani egymással, úgy mint egy család. "
Egy másik fordítás szerint:
Hero Jaejoong : "Tudtam, azt a tényt néhány évvel ezelőtt, hogy van nekem igazi szüleim, akik a Han Jae-joong nevet adták, és már évek óta jó kapcsolatot ápol mind az örökbefogadó szüleim és az igazi anyám, ezért úgy gondolom, hogy a jelenlegi helyzet sokkal fontosabb, mint a múlt. Talán az élet akar próbára tenni, hogy a mostani helyzet így alakult..
Kim Jaejoongként szeretnék élni, úgy mint már évek óta mindig, és szeretnék úgy élni, mint Kim Jae-Joong a jövőben is. Remélem, hogy a szülők szeretik egymást, úgy mint egy család. "
"2-3 évvel ezelőtt, amikor Jaejoong először meghallotta, hogy örökbefogadták, könnyek között töltött el egy napot."
"Mivel ez most kikerült a nyilvánosság elé, a másnapot sírással töltötte." - nyilatkozta az egyik barátja.

Oh Seo-jin, Kim jae Joong szülőanyjának vallomása
TV Chosun a Hardbitten Life, TV Chosun program ‘Persevering Life‘
"Én nem akartam elhagyni a fiamat" mondta Oh Seo-jin. "Túl fiatal voltam, amikor
elváltam. Szenvedtem anyagilag. Egy ismerősöm azt javasolta, hogy küldjem el a fiamat valaki más házában, és nem vettem észre akkoriban, hogy ez lenne az örökbefogadás."
Oh hozzátette, hogy amikor találkozott először a fiával 20 év után "Addigra ő Hallyu sztár lett, de a boldogságom nem tartott sokáig."
Miután az emberek felfedezték, hogy ő Kim biológiai anyja, Oh elmondta, hogy el kellett viselnie a nyilvánosság haragját. Rajongók rosszindulatú üzeneteket írtak az interneten, és bírálták a cselekedeteit, amely egy világméretű félreértés volt.
Jae Joong szülőanyja írt egy nagyon hosszú bejegyzést a blogjában január 11.-én , amelyben leírta azt is, hogy mi történt közte és Jae Joong között, és saját érzéseit, gondolatait, Jae joongról képeket.
Azt írta, ".. Jae Jun eljött hozzám. Ez az első alkalom, hiszen négy éves volt, és most 17 éve, hogy igazán úgy tudtam magamhoz tartani, mint egy anya a saját gyermekét. "
Ezután Seo-jin magyarázta forró témát a pert, és Jae Joong örökbefogadását.
Örökbe adta négy éves korában ... Egyszer majdnem öngyilkos lett. Három évvel később, amikor meghallotta, hogy Jae Joong idősebb nővére férjhez megy, Oh Szöulba jött. Ezt követően, függetlenül attól, hogy milyen messze voltak, elment megkeresni Jae Joong elemi és középiskoláit, csendben nézte messziről, mielőtt haza nem ért. Elmesélte, milyen volt fiatalabb korában.
Seo-jin, aki Kyungkido Mochu-ban élt , elment Gongju-ba 2001-ben annak érdekében, hogy lássa a fiát. Azonban Jaejoong örökbefogadó anyja közölte: "Jae Joong jól gondozott. Az lenne a legjobb, hogy ha vissza mennél. "Bár ez nagyon fájdalmas volt számára, várnia kellett mindaddíg, amíg Jaejoong sikeres nem lett, mielőtt megpróbálná újra látni őt.
2003-ban, nem volt hír Jae Joongról. Oh Seo-jin pánikba eset és telefonált Jae Joong örökbefogadó szüleinek Gongju-ba, akik közölték vele, hogy Jae Joong -ot Amerikába küldték tanulni.
Megjegyzésem: nem tudok róla, hogy Jaejoong Amerikában tanult volna, de nem is cáfolnám meg se. Az tény, hogy 2003-ban decemberében indul el az énekesi karrierje, nos azt, hogy az SM előtte kiküldte volna Amerikába sejtelmem sincs....
2004 elején egy barát közölte, hogy Jae Joong énekes lett. Az internetre felment, és bebizonyosodott róla. Hirtelen úgy érezte, mintha a szívverése megállna, és arra az időre gondolt vissza, amikor öngyílkosságot akart elkövetni, azért mert annyira hiányzott neki a fia.
Az első alkalom, hogy Seo-jin beszélt a fiával a telefon, az 2004 szeptemberében történt. Abban az időben, vásárolt TVXQkönyvet egy áruházban (Kyungkido) és meg tudta szerezni Jae Joong telefonszámát, állítólag egy diáklánytól. Egy hónappal a kapcsolatfelvételt követően találkozott vele először a Szöuli Kangnam-ban.
2005 szeptemberében Jae Joong térde Rising Sun című dal tánclépéseinek gyakorlata során megsérült, a második albumuk készült akkoriban. Jobb térd porc szakadást szenvedett, ami természetesen műteni kellett. Így mankóval járt, amikor találkozott a szülőanyjával Oh Seo-jin-nel.
Azt mondta Oh Seo-jin : "Eleinte hűvös volt, és elmosolyodott amikor találkoztunk. Azt követően, minden simán ment köztünk.... "
A boldogság rövid ideig tartott. 2005-ben problémák merültek fel, amikor Jae Joong katonaságáról esett szó. A jogszabály nem fogadja el, hogy Jae Joongnak családi nyilvántartásokban két neve van: az örökbefogadás előtti Han Jae Joong, és az utáni Kim Jae Joong.
Rendőrségi nyomozás kezdődött, és Seo-jin nagyon ideges lett. Elment és utána járt, konzultált különböző helyeken arról, hogy a fia nevét hogyan lehetne nyilvántartásokban változtatni, hogy egyetlen egy legyen.
Sok félreértés merült fel Jae Joong születése, a szülők és a perrel kapcsolatban.
Oh Seo-jin : ".....mindenki érezte fájdalmat, azért mert ez történt."
Ezután Oh folytatta: "Senki sem tette ezt szándékosan a gyermekével, úgy mintha ez lett volna a cél. Én is nem annak érdekében tettem, hogy pénzt vagy jutalmat kapjak. Mindenki félreértette. "
Oh azt is elmondta, hogy Young Woong Jae Joong beszélni akart, és megoldani békésen a problémát. Kim Jae Joongként akar élni, és azt akarta, hogy az örökbefogadó szülők és a születési szülők képesek legyenek együtt élni. Young Woong Jae Joong kívánsága végig az volt, hogy mind a két család képes legyen együtt élni édesen és boldogan a halálig.
Oh Seo-jin : "Gongju unnie (Jae Joong örökbefogadó anya) küldött rizs süteményeket és gyümölcsöket .. Azt terveztük, hogy majd elmegyünk együtt nyaralni és a következő TVXQ koncertre. Talán még élni fog ez együtt a jövőben. Jae Joong mindig azt mondta, hogy azt akarja, hogy két anyja vele legyen. Jae Joong tényleg szereti és tiszteli a Gongju anyát. "
Ezután azt mondta: "Remélem, hogy a sok félreértés eltűnik, és nem lesz akadálya mindenki életében. Jae Joong most nagyon boldog. Az Ő Gongju anyja egy erényes ember, az az öröme, hogy a gyermekeknek élelmet és ruhát adhat. Én is hálás vagyok, hogy mindig adott bátorítást és támogatást a nővérek és az örökbefogadó anya neki. Remélem, hogy mindig képes leszek fenntartani jó kapcsolatot ezzel a családdal, és hogy mostantól ez az érzés soha nem fog megváltozni. "
"Szerencsés a fiam Jae Joong, akinek két szeretett teljes családja van. Jae Joong Fighting harcolj!" ... Aztán azt mondta: "Gongju unnie, nagyon hálás vagyok mindazért amit Önnök tettek. Imádkozni fogok értük mindennap, akiknek kívánok állandó boldogságot, mosolyt, és jó egészséget. "
Azt is kijelentette, hogy jó azt látni, hogy a fiatal Woong Jae Joong, akinek gyakran úgy tűnt, hogy szomorú a kifejezése, egyre boldogabb.
"Jae Joong mondta, hogy jöjjek el a koncertre februárban az ő Gongju szüleivel. Örülünk, hogy láthatom a mi csodálatos fiúnkat, aki énekel a családjának, az ő rajongóinak, az ő gyönyörű és érzéki hangjával. Dong Bang Shin Ki Fighting! " - Oh Seo-jin
"Abban az időben, amikor Jae Joongot elkellett küldeni távolra az volt a legnehezebb időszak. Ez hosszan tartó fájdalmak voltak azokban az időben, a szenvedés és sajnálat lelkifurdalás. Gongju unnie nagylelkűsége feltámasztotta őt rendesen. De tényleg hihetetlenül hálás vagyok felé. "
Összefoglalva:
Minden hivatalos dokumentum kijelentette, hogy Jaejoong szülei az örökbefogadó szülők. Jaejoong szülei úgy nyilatkoztak, hogy nem akarták azt, hogy Jaejoongnak baja essen. Így nem akarták, hogy Jaejoong megtudja hogy Ő csak egy örökbefogadott gyermek. Amikor Jaejoong biológiai apja, - aki semmi féle kapcsolatot nem tartott Jaejoonggal és a biológiai anyával a volt feleségével évekig, rájött, hogy Jaejoong a fia (nem tudja, hogyan), beperelte Jaejoong örökbefogadó szüleit, mert azt akarta hogy felvegye az igazi nevét (Han). Végül visszalépet.
Jaejoong biológiai anyja és az örökbefogadó anya tartották a kapcsolatot az évek során, de Jaejoong nem látta a biológiai anyját újra, csak amíg a per ki nem tört. Jaejoong szülőanyja újraházasodott, és van egy lánya és egy fia.
Jae Joongnak már két családja lett. Találkozott biológiai édesanyával és féltestvéreivel is.
Biológiai húgával lesem tagadhatnák egymást a véleményem szerint.
Jaejoong biológiai anyja most tanár egyetemen Shandong, Kínában. 2010 táján nyított egy éttermet is. A képeket japán rajongók készítették:
A biológiai apa szó szoros értelmében, ahogy feltűnt úgy el is tűnt. Nem tudni róla semmit, még egy kép sincs róla. Szívesen megnézném, hogy JJ mit örökölt tőle, mert eddig az anyára hasonlít, de nagyon.
Jaejoong mind a négy szülővel tartsa a kapcsolatot.
Tökéletesen egyetértek Jaejoonggal, hogy nem a múlttal kell foglalkozni, hanem a jövővel. Az a főlényeg, hogy ennek a négy szülőnek megköszönhetjük, hogy Jae Joong létezik.
A biológiai szülőknek azt, hogy "megalkották", és világra jöhetett.
A nevelő szülőknek pedig, hogy felnevelték a Mi Jaejoongunkat.

Kép Cr: FRAPBOIS.tistory.com ; photobucket ; weddingagain ; Cjes; SM; as tagged; Google; 100thero; herobar; HATO组在中散饭团; as tagged;
Forrás: Forums.Soompi; Wikipedia; Wikipedia.(magyar); PrinceJJ ; newsen.co.kr; Angelprincekjj; isplus joins; Apple Daily ; douhua Baidu; HOT & DBSK ;
starity;
starity;
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése